A gazdasági társaság 1984. március 01-én alakult az akkori társasági törvények szerint, "Bácska-Kecskeméti-Építők" GMK névvel.

Az évek során a társasági törvény fejlődésével, változásával, többszörös átalakulással, követve a kor igényeit és szellemét, önálló GMK, majd korlátolt felelősségű társasági formában működünk.

A cég törzsgárdája megalakulástól szinte változatlan, 10-15 fő fizikai és alkalmazotti
létszám, emellett keretszerződések alapján több társasággal dolgozunk együtt, melyek döntően társaságokból nőttek ki, megalakítva önálló vállalkozásukat. A foglalkoztatott létszám alkalmazotti és szerződéses státus alapján cca. 28-35 fő, melyeket a munkák jellegétől függően foglalkoztatunk. A társaságunk a projektnek megfelelően a hiányzó szakmákra általában minősített alvállalkozókat von be a munkákba.


Társaságunkra jellemző a gyors, rugalmas, szinte minden megrendelői igényt kielégítő munkavégzés, ez vonatkozik a kivitelezéstől, lebonyolításig, műszaki ellenőrzés, illetve műszaki tanácsadásig.

A munkák kivitelezését szükség szerint fővállalkozásban, alvállalkozásban, illetve társkivitelezőként végezzük. Igény esetén ellátjuk a lebonyolítást, illetve műszaki
ellenőrzést is.

Cégünk arról ismert: hogy nagy hangsúlyt helyezünk az új speciális, különleges
megoldásokat igénylő feladatok ellátására, illetve a "promt"
jellegű azonnali munkavégzésre.

Filozófiánk: a megrendelő teljes körű, korrekt, igényes, magas színvonalú
kiszolgálása!